Amióta csak vissza tudok emlékezni,

orvos szerettem volna lenni.  Igen korán kezdtem az orvostudománnyal való ismerkedést – 6 hónapos koromban már több műtéten is átestem. Nem zárult le az orvoslással való ismerkedés ezzel sajnos…. 3 és 6 éves koromtól újabb műtétek, kivizsgálások vártak rám. Ezek bennem inkább pozitív emlékekként maradtak meg, rengeteg kedves, segítőkész, jó emberrel találkoztam az egészségügyben. Mondhatjuk – és nem áll messze az igazságtól – , hogy nem emlékezhetek erre az időszakra, de a szüleim elmondásából, és abból, hogy nem riasztottak el az orvossá válástól, minden bizonnyal emberséges, jó ellátásban volt részem.

Alapvetően kíváncsi vagyok az EMBER-re, ez hajt munkám során, ezért nem érzem, hogy belefáradnék, vagy veszítenék az érdeklődésemből az évek alatt végzett munkám során.

Fő tevékenységi területeim:

A fő tevékenységi területeim

Látasvizsgálat

01

Számítógépes és szubjektív meghatározás

Szemüvegrendelés

02

Olvasó, távoli olvasáshoz, vezetéshez, több fokuszú (bifokális, multifokális) ​

Szemhéjplasztika

03

Jogosítvány kiadásához

04

és meghosszabbításához szükséges szemészeti vizsgálat és szakvélemény

Szürkehályog gyanú esetén vizsgálat

05

Zöldhályog diagnosztika és gondozás

06

Szemnyomásmérés, gyógyszerfelírás, javaslatkiadás, ​

Gyulladások, akut szempanaszok ellátása

07

Idegentest eltávolítás

Szemfenék vizsgálat

09

Minden vizsgálatnál megtörténik rendelőmben

Cukorbetegek szemészeti gondozása

10

Szemfenék vizsgálat

Szürkehályog sebészete

11

Szemkörnyéki daganatok

12

Esztétikailag zavaró elváltozások műtéti kezelése, szemhéj plasztika.

Monitor előtti munkavégzéshez állapotfelmérés

13

Szemüvegrendelés és orvosi szakvélemény kiadása.

A fő tevékenységi területeim

Látasvizsgálat

01

Számítógépes és szubjektív meghatározás

Szemüvegrendelés

02

Olvasó, távoli olvasáshoz, vezetéshez, több fokuszú (bifokális, multifokális) ​

Szemhéjplasztika

03

Jogosítvány kiadásához

04

és meghosszabbításához szükséges szemészeti vizsgálat és szakvélemény

Szürkehályog gyanú esetén vizsgálat

05

Zöldhályog diagnosztika és gondozás

06

Szemnyomásmérés, gyógyszerfelírás, javaslatkiadás, ​

Gyulladások, akut szempanaszok ellátása

07

Idegentest eltávolítás

Szemfenék vizsgálat

09

Minden vizsgálatnál megtörténik rendelőmben

Cukorbetegek szemészeti gondozása

10

Szemfenék vizsgálat

Szürkehályog sebészete

11

Szemkörnyéki daganatok

12

Esztétikailag zavaró elváltozások műtéti kezelése, szemhéj plasztika.

Monitor előtti munkavégzéshez állapotfelmérés

13

Szemüvegrendelés és orvosi szakvélemény kiadása.

Rólam

1993-ban végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán Summa cum laude minősítéssel.
A POTE Szemklinikán kezdtem dolgozni.
Az anaesthesiologiába  tett 2 éves kitérő után szakvizsgáztam 2003-ban kiváló eredménnyel.

Rendelésem:
2018-óta  Székesfehérváron a Berényi út 23. szám alatti
dr. Kurucsai Magánrendelőben van

Rendelőmben a vizsgálat során először

egy beszélgetés alkalmával feltárjuk a panaszokat és valamennyi egészséggel, testi állapottal összefüggő problémát megbeszélünk. (gyógyszer szedés, társbetegségek, korábbi szemészeti események, gyulladások, műtétek, beavatkozások, szemcsepp használat, allergia, szemüveg, kontaktlencse viselés, megelőző szemészeti lézer kezelés.) Szeretem, ha betegeim a vizsgálatra elhozzák gyógyszerlistájukat, előző szemüvegük adatait, korábbi orvosi leletüket. Sok esetben más társszakmákkal konzultálva jutunk egy régóta fennálló probléma végleges megoldására.

01

Különösen fontos

egy szemészeti vizsgálat előtt tudni a kezelt betegségek közül az autoimmun, ér- és idegrendszert érintő problémákat, melyek gyakran összefüggésben vannak/lehetnek a szempanaszokkal. Ezután számítógépes, majd szubjektív látásélesesség meghatározás történik. Ez tulajdonképpen a szemüvegírás mai legmodernebb módszere, szükség szerint a korábbi szemüveg bemérésével.

02

A vizsgálat következő lépése

a réslámpa vizsgálat, melynek során a szem elülső szegmensét 25x nagyitó lámpával átvizsgáljuk a szemhéj bőrétől a pillákon át a kötőhártya, szaruhártya, csarnok, lencse és a mélyebb részekig. Ezután a szemfenék vizsgálatot is elvégezzük - szükség esetén - pupillatágìtásban (korbetegség esetén mindig). Ez cseppentés után kb. 20 perc várakozást jelent az ismételt vizsgálatig.

03

A szemnyomás ellenőrzése

a pupillatágítás előtt és utána is megtörténik. Ehhez egy apró műszer érintése szükséges lehet, (ilyenkor érzéstelenítő cseppet alkalmazunk, mely miatt nem tanácsos a szemkörnyék és a szem érintése, törölgetése a vizsgálat után kb. 1 óráig), de rendelkezésre áll rendelőmben az érintésmentes - levegő oszloppal történő - szemnyomás mérés is. Hogy kinél melyiket alkalmazzuk, az szigorúan orvos szakmai szabályok alapján történik.

04

A rendelőben lehetőség van

kisebb szemkörnyéki és bőrgyógyászati elváltozások (kinövések, szemölcsök) Radiofrekvenciás készülékkel való eltávolítására, amely gyakran gyakorlatilag hegmentes gyógyulást kínál a szövetek kíméletes elpárologtatása révén. (az új generációs DR. DERM készüléket használom) Néha szükség lehet az eltávolítás előtt bőrgyógyászati vizsgálatra, hogy tervezni tudjuk a beavatkozás méretét, szővettani mintavétel szükségességét. A beavatkozás előtt érzéstelenítő krémet alkalmazok, amely szinte teljesen fájdalmatlanná teszi a helyi érzéstelenítést. Helyben árpa eltávolítást is végzek - előzetes vizsgálat után.

05

Nagyobb plasztikai beavatkozások

(daganatok, szemhéj k- iés befordulása, szemhéjbőr megereszkedésének korrekciója) Ezekre természetesen más műtőben kerül sor, ahogyan a sterilitási és műtéttechnikai szabályok ezt megkövetelik.

06

Gyakori kérdések

Kontaktlencse

Kérdés:
Kontaktlencse nem olyan kényelmes, kicsit szúr a szemem, és enyhén be is csipásodik. Mit tegyek?

Válasz:
Lencsét azonnal ki kell venni, és a lehető leghamarabb a területileg illetékes szemészeti akut ellátóhelyre menni. (Székesfehérváron SZTK 436. rendelő, kartonozóban be kell jelentkezni és elmondani, hogy kontaktlencse viselő és gyulladt a szeme), ill. ha elérhető szemész orvosa, jelentkezzen nála telefonon. 

Kérdés:
Ki kell-e veni a kontaktlencsét ha szemész orvoshoz megyek, és mennyivel előtte?

Válasz: Szemészeti vizsgálat előtt a lencsét hasznos eltávolítani, és szemüvegben érkezni a vizsgálatra, de függ a problémától is, amellyel felkeresi a szemorvost. Ha elkerülhetetlen a lencsében való érkezés, el kell hozni a tokját és az ápolószert is, hogy a vizsgálat idejére ki lehessen venni. Amennyiben a vizsgálat alkalmával cseppentés is történik (érzéstelenítés, pupillatágítás), a lencsét a vizsgálat után 2 óráig használni nem szabad.

Kérdés:
Lehet-e gyereknek kontaktlencsét viselni?


Válasz: 
Minden eset egyedi. A mai világban a gyermekek nem egyformán érnek. Az a gyermek, aki saját maga be tudja tenni és ki tudja venni a lencsét,- és a lencse viselése szemészeti szempontból nem ellenjavallt- viselhet lencsét. Természetesen mindig a legrövidebb napi viselésű lencsét kell választani (napi lencse ) és inkább kifejezetten célorientált indikációval (leginkább sportolás). Kontaktlencse rendeléssel én nem foglalkozom, de a viselhetőségről nyilatkozni tudok. MINDIG LEGYEN SZEMÜVEGE IS ANNAK, AKI KONTAKTLENCSÉT VISEL!!!

Allergia

Kérdés:
Pollen és porallergiás vagyok. Milyen szemcseppet használjak?

Válasz: Alapvető, hogy az allergiás reakció csökkenthető, ha eltávolítjuk az allergént. Ezért először a szem rendszeres –sima csapvízzel történő- lemosását javaslom. NE KAMILLÁZZUNK!-ALLERGIZÁL ÉS SZÁRÍT. A lemosás után tartósítószer mentes műkönny napi 5x-8x használata még gyógyszer nélkül is enyhíthet a kevésbé súlyos panaszok esetén. Az általánosan szedhető- recept nélkül is kapható antiallergiás tabletták is jó hatásfokúak az allergia szemészeti tünetei ellen. (Gyógyszertárban lehet tanácsot és gyógyszert kérni) Tapasztalatom szerint az allergia ellen hirdetett, vény nélkül kapható szemcseppek csak a műkönny effektusával bírnak, ezért nem teljesen hatástalanok, de nagy javulás nem várható tőlük. Gyakori, hogy szteroid tartalmú cseppeket sikerül szerezni „valahonnan” (vényköteles minden esetben!!!), és ezek valóban a leghatásosabb allergia elleni szerek (Tobradex, Todep, Maxidex), de hosszú távon szürke és zöld hályogot, arra érzékenyeknél akár glaucomás rohamot is okozhatnak. Használatuk rendszeres szemorvosi kontroll nélkül nem javasolt. Nagyon jó, hosszú távon mellékhatás nélkül alkalmazható szemcseppek állnak rendelkezésre az allergia kezelésére, melyeket szemorvosi javaslatra későbbiekben háziorvos is felirhat. Érdemes egyszer legalább szemorvossal is megbeszélni az allergia kezelését- szemtünetek esetén. (ajánlom dr. Szalai Zsuzsanna PhD. allergológus, tüdőgyógyász, onkológus főorvos hasznos , közérthető írását ezzel kapcsolatban.)

Kérdés:
Szemhéj duzzanattal ébredtem, mi a teendő? Váladékos csipás nem volt a szemem.


Válasz: 
Valószinűleg árpa alakult ki a szemén. Az árpa egy egészen ártalmatlan- ámde kellemetlen és nem túl esztétikus- elváltozás. Tulajdonképpen a szemhéjszél mirigyének gyulladása, „pattanása”. A szemhez nincs túl sok köze, csupán az elhelyezkedése, úgyhogy nem kell miatta azonnal orvoshoz rohanni. Nőhet a szemhéjon kifelé és befelé is, lehet kis helyi duzzanat, és akár egész alsó –felső szemhéjra terjedő nagy bedagadás. Elmúlhat 3-4 nap alatt és tarthat 3-4 hónapig is. Kezelésére melegítés , borogatás (NEM KAMILLA!!!), infra lámpa, bioptron lámpa, napoztatás (csukott szemmel), párakötés (patikában vény nélkül kapható Septosyl kenőccsel -sulfonamid érzékenyeknek NE!). Amennyiben nem műlik, kis, fájdalmatlan csomó marad a helyén, (szem)sebészi eltávolítás szükséges lehet. Magától is kifakadhat, ilyenkor a benne levő gennyes váladék miatt fertőző, fokozott higiénia javasolt: pl. arcot, szemet mosdásnál papírtörlőbe kell törölni törölköző helyett. 

Mi történik a szemvizsgálat során? 🤔
 
A vizsgálat során először egy beszélgetés alkalmával feltárjuk a panaszokat és valamennyi egészséggel, testi állapottal összefüggő problémát megbeszélünk. (gyógyszer szedés, társbetegségek, korábbi szemészeti események, gyulladások, műtétek, beavatkozások, szemcsepp használat, allergia, szemüveg, kontaktlencse viselés, megelőző szemészeti laser kezelés) Különösen fontos egy szemészeti vizsgálat előtt tudni a kezelt betegségek közül az autoimmun, ér- és idegrendszert érintő problémákat, melyek gyakran összefüggésben vannak/lehetnek a szempanaszokkal. Ezután számítógépes, majd szubjektív látásélesesség meghatározás történik ez tulajdonképpen a szemüvegírás mai legmodernebb módszere, szükség szerint a korábbi szemüveg bemérésével.
A vizsgálat következő lépése a réslámpa vizsgálat, melynek során a szem elülső szegmensét 12-20× nagyító lámpával átvizsgáljuk a szemhéj bőrétől a pillákon át a kötőhártya, szaruhártya, csarnok, lencse és a mélyebb részekig. Ezután a szemfenék vizsgálatot is elvégezzük- szükség esetén pupillatágìtásban (cukorbetegség esetén mindig!) Ez cseppentés után kb. 20 perc várakozást jelent az ismételt vizsgálatig.
A szemnyomás ellenőrzése a pupillatágítás előtt és utána is megtörténik. Ehhez egy apró műszer érintése szükséges lehet, (ilyenkor érzéstelenítő cseppet alkalmaunk, melymiatt nem tanácsos a szemkörnyék és a szem érintése, törölgetése a vizsgálat után kb. 1 óráig), de rendelkezésre áll rendelőmben az érintésmentes- levegő oszloppal történő- szemnyomás mérés is. Hogy kinél melyiket
alkalmazzuk, az szigorúan orvos szakmai szabályok alapján történik.
A rendelőben lehetőség van kisebb szemkörnyéki és bőrgyógyászati elváltozások (kinövések, szemölcsök) Radiofrekvenciás készülékkel való eltávolítására, amely gyakorlatilag hegmentes gyógyulást kínál a szövetek kíméletes elpárologtatása révén. ( az új generációs DR DERM készüléket használom) Néha szükség lehet az eltávolítás előtt bőrgyógyászati vizsgálatra, hogy tervezni tudjuk a beavatkozás méretét, szővettani mintavétel szükségességét.
Nagyobb plasztikai beavatkozásokra más műtőben kerül sor, ahogyan a sterilitási és műtéttechnikai szabályok ezt megkövetelik.
Helyben árpa eltávolítást is végzek- előzetes vizsgálat után.
A ZÖLDHÁLYOGRÓL I.
 
Kedves Betegeim!
 
Hamarosan megérkeznek a borongós, korai sötétedést hozó, őszi napok… Ilyenkor gyakoribbá válnak a súlyos, akár maradandó látásromlást is előidéző glaukomás (zöldhályogos) rohamok. Ez igen magas szemnyomással, erős szemfájdalommal, esetenként a szemkörnyéki csontok fájdalmával, homályos látással, néha hasi panasszal, ritkán hányással is járó betegség. Néha csak annyit tapasztalunk, hogy átmenetileg – főként hosszabbb sötétben tartózkodás után( pl. tv nézés) furcsa szemkörnyéki vagy átmeneti szemfájdalmat észlünk, ami másnapra el is múlhat. Aztán egyre hosszabb ideig fennál. Ha megtapintjuk a szemünket, szinte deszka kemény. A szemnyomás ilyenkor igen magas is lehet.
Rendelőmben már elérhető a legmodernebb- cseppentés nélkül végezhető, érintésmentes- mérést biztosító szemnyomás mérő készülék. Természetesen kétség esetén a szemnyomás mérese hagyományos úton is végezhető, cseppentés mellett.
RADIOSEBÉSZET
 
A megfelelő esetben és helyen alkalmazott radiófrekvenciás készülékkel nagyon szép eredmények érhetők el.
Rendelőmben megtalálható ez a készülék, amely rádiofrekvencia tartományába tartozó hullámokkal elpárologtatja a szöveteket. Szemvizsgálat után , előjegyzés alapján helyben elvégezhető a műtét Mondhatni nyomtalanul gyógyuló eredménnyel. A szemhéj szélén levő elváltozások eltávolítására különösen alkalmas a készülék. Így nem kell varratot behelyezni, ami irritálhatná a szemfelszínt, nem kell varratszedésre visszajönni. Mindösszesen 6 hét múltán egy fotót kell küldeni az operáló orvosnak ( nekem 👩‍🔬), a szép eredményről- hogy örüljek. 😊 .

Cikkek

Korábbi beavatkozások

Szemkörnyéki zavaró elváltozások ambuláns eltávolítására is lehetőség van

Kedves leendő és ismerős Betegeim! Rendelőmben már szemkörnyéki zavaró elváltozások ambuláns eltávolítására is lehetőség van, gyors, hegmentes gyógyulást biztosítva ezzel a szépészet világából jól ismert, de orvosi célra továbbfejlesztett DR. DERM Fit 4 Surgery rádiófrekvenciás készülékkel. A DR DERMFit 4 Surgery orvosiRÁDIÓFREKVENCIÁS kés és koagulátor merőben új technológiát alkalmaz a szövetek metszéséhez és

Tovább olvasom »
Javaslatok

Mit is jelent az, hogy „időben” orvoshoz fordulni egy szemkörnyéki elváltozással?

A szemhéjon történt műtétek – bár gyakran nem láthatóak- a mélyben hegeket hagynak hátra. Ahol heg van, ott előbb- utóbb zsugorodás, ami eltorzithatja a szem alakját, asszimetriát, arctorzulást okozhat. Minél nagyobb egy elváltozás, annál nagyobb hátrahagyott heggel gyógyul, és minél valószínűbb, hogy rosszindulatú az elváltozás, annál nagyobb „udvarral” kell kimetszeni.

Tovább olvasom »

A rendelőben lehetőség van kisebb szemkörnyéki és bőrgyógyászati elváltozások (kinövések, szemölcsök) Radiofrekvenciás készülékkel való eltávolítására, amely gyakran gyakorlatilag hegmentes gyógyulást kínál a szövetek kíméletes elpárologtatása révén. (az új generációs DR. DERM készüléket használom) Néha szükség lehet az eltávolítás előtt bőrgyógyászati vizsgálatra, hogy tervezni tudjuk a beavatkozás méretét, szővettani mintavétel szükségességét. A beavatkozás előtt érzéstelenítő krémet alkalmazok, amely szinte teljesen fájdalmatlanná teszi a helyi érzéstelenítést. Helyben árpa eltávolítást is végzek- előzetes vizsgálat után.

Nagyobb plasztikai beavatkozásokra  (daganatok, szemhéj kiés befordulása, szemhéjbőr megereszkedésének korrekciója) más műtőben kerül sor, ahogyan a sterilitási és műtéttechnikai szabályok ezt megkövetelik.

Székesfehérvár, Berényi út 23
Telefonos bejelentkezés minden esetben szükséges.